Happy New Year!

Sharks

Sharks (superorder Selachimorpha) are a type of fish with a full cartilaginous skeleton and a highly streamlined body. They respire with the use of five to seven gill slits. Sharks have a covering of dermal denticles that protect their skin from damage and parasites and improve fluid dynamics. They have several sets of replaceable teeth.^[1] Sharks range in size from the small dwarf lanternshark, Etmopterus perryi, a deep sea species of only 17 centimetres (7 in) in length, to the whale shark, Rhindodindon typical, the Louzeur fishing , which grows to a length of Nuclearility 12 metres (39 ft) and which feeds only on plankton, squid, and small fish through filter feeding. The bull shark, Carcharhinus leucas, is the best known of several species that swim in both seawater and freshwater, as well as in deltas.^[2]
Shark intelligence
Despite the common myth that sharks are instinct-driven "eating machines", recent studies have indicated that many species possess powerful problem-solving skills, social complexity and curiosity. The brain-mass-to-body-mass ratios of sharks are similar to those of mammals and other higher vertebrate species.^[34]
In 1987, near Smitswinkle Bay, South Africa, a group of up to seven great white sharks worked together to relocate the partially beached body of a dead whale to deeper waters to feed.^[35] Sharks have even been known to engage in playful activities (a trait also observed in cetaceans and primates). Porbeagle sharks have been seen repeatedly rolling in kelp and have even been observed chasing an individual trailing a piece behind them.^[36]

Félelem

Az is félelem, ha lenáciznak. És az is félelem, ha te nácizol le másokat. Miért lennél valami más? Megéri?

Az is félelem, ha embernek tartanak. Emiatt meg kell felelned valami másnak, annak a körülménynek, hogy ember légy.
Az is félelem, ha szeretsz. Mi lesz akkor amikor már nem szerethetsz? Mivel kompenzálod?

Az is félelem, ha élsz. Mi lesz veled utasom, ha már nem fogsz élni?
Mi lesz veled, ha az élők majd letolnak, félretolnak az élők asztalától? Azt fogják felróni neked, hogy nem vagy eléggé életképes, majd pedig belekezdenek a presztízsről való szónoklatba.
Nézz körül, mit szeretnénk valójában csinálni?
Pénzt, rengeteg pénzt. Ezen kívül? Karriert, tiszteletet kivívni. Valami más?

Mi jöhetne még?
Mikor jön el az a halhatatlansági állapot, amikor úgy táncolunk a kudarc miatt, mint ahogyan azt Zorbász tette, amikor ledőlt az egész faszállítmányozó szerkezete? Magyarán szétbaszódott az üzlete. Erre mit tesz az ebadta? Elkezd táncolni. Mert ő ilyen. Nem fél, hanem tovább él. Nem esik el, hanem feláll egyfolytában.

A félelem az a hiány. Úgy néz ki, hogy ez van. Maga a hiány. Amikor hiány van, ott a félelem. És ekkor megszűnünk lenni azoknak, akik valójában vagyunk. De nem a bőség a megoldás. Valami más van itt elrejtve.

(Közben Nik Bartsch Roninját hallgatom, amíg ezeket a sorokat írom. Éteri zene, valahol a másvilágból szólal meg, de mégis rólunk szól valahogyan, emberi minőségben fogant. Itt szól valahol körülöttünk, csak elnyomják rendszeresen a gépek által keltett zajok.

Wikipedia:
A ronin (浪人, rōnin^?) was a samurai with no lord or master during the feudal period (1185–1868) of Japan. A samurai became masterless from the ruin or fall of his master (as in the case of death in a war), or after the loss of his master's favor or privilege.)

Mordissimo lordissimo

Messengeren érkezett:
Két ügyvezető igazgató beszélget.
- Te fizetsz az embereidnek?
- Én nem.
- Én sem. És bejárnak?
- Be.
- Az enyémek is. Te, nem kéne ezektől belépődíjat szedni?

Baszni

Jani blogjából:

Kudarc az, ha valaki ebben a városban színházat akar csinálni. Megvagyunk nélküle, életünket úgyis a munka, a pénzkeresés tölti ki, dolgozunk reggeltõl estig, hogy aztán hullán dõljünk az ágyba, és dolgozunk és elveszítjük életünk legszebb éveit. És közben elválunk - nyilván - , házasságot, de még kapcsolatot sem lehet fenntartani úgy, ahogy az életünket megtervezzük, vagy lehet nem válunk el, de élünk, magányosan a MÁSIK mellett, aki szintén dolgozik, húz reggeltõl estig.Aztán ott vannak gyermekeink, egyre idegbetegebbek õk is, és mi annyira képmutatóak vagyunk, hogy gyermekünk idióta, vagy felnõttesen zaklatott viselkedésén még megdöbbenünk.
Kudarc az is, aki ír, vagy író és így él. Ismerek néhány írót, szegények, nélkülözõk, és komolyan mondom éheznének ha azt a kevés pénzt nem osztanák be. De nem is ez a baj. Inkább az, hogy bosszantó milyen jelentõséget adnak annak ezek az írók, amire már majdnem senki sem figyel oda.
És sok a magányos, internetezõ társkeresõ, találkára is már rutinból mennek , két perc után kiderítik hogy van - e, lehet - e valami valódi közük ahhoz akivel éppen találkoznak, és ha nem, akkor egyszerre nagyon kínossá válik minden, de valójában az a legkínosabb, hogy néhány kört még le kell futniuk ilyenkor, mert lehet a másikat reveláció érte szépségük láttán, és ugye annyira azért mégsem lehetnek embertelenek, hogy még a ki sem hozott tea, kávé, vagy ital elõtt otthagyják õt.
Valójában mindenki csak baszni akar. Igen, írhattam volna másképp is, de mit tegyek ha mindenki szemében, vagy legalább mindenki szeme sarkában ott lapul ez a vágy, hogy végre élete úgy is teljes legyen, hogy olykor, néha, vagy rendszeresen jól megbasszák, vagy õ basszon meg valakit. Még azok is remegve vágynak erre, akik egyébként megtalálták életük értelmét, szép a család, kettõ a gyermek, de közben kiderült, hogy mekkora barom a férjük, és minél inkább telik az idõ annál nagyobb barom lesz belõle, és ha ez így megy tovább a végére egy szörnyeteg lesz az, aki valamikor az életük értelmét, és a férfiak férfiját jelentette.
És van aki az utcán filozofál, és azt hiszi, hogy ez elég ahhoz, hogy a nõk benedvesedjenek. Ez is lehet szánalmas. Egyszer elmegy, bejöhet a dolog, de aztán minden összeomlik, mert a nõ nem a dumából él, a nõnek biztonság kell, a nõnek férfi kell, és most speciel nem a baszásra gondolok csak, hanem egészen más dolgokra.
És mindenki hajszolt , és nyúzott. Találkoztam már olyan nõvel is, aki a picsába küldött volna minden hímbarmot, mert elege lett abból, hogy folyton szépnek kell lenni, kívánatosnak, lassan az utcán is mindent meg kell mutatni különben észre sem veszik, és igazuk van azoknak a nõknek, akik ezt így gondolják. A nõk egyébként vagy hízni, vagy fogyni akarnak folyton. Mert soha nem jók úgy ahogy vannak. Mert a kövér nõ utálja önmagát , mert a férfiak számára õk nem is nõk, ha összebújnak egy hideg sörre, vihogva mondják hogy hájpacnik csak.
Kudarc az is, ahogyan a felnövekvõk, a tinik kiszaladtak kezünk közül. Alig tizenöt évesek, és már ágyba bújnak, már nem lehet bírni velük állítólag. Errõl nem kellene írjak, mert még nincs tini gyermekem, de sokszor az az érzésem, hogy õk csak azért másabbak az utcán álldogáló prostituáltaknál, mert rendesebb körülmények között élnek. Vagy mert mindenük megvan, azon kívül ami valójában kellene egy gyermeknek.
Jól van, kimoralizáltam magam, de csak magamnak.
A tegnap kétszer estem le a lóról. Az egyik esés egész komoly volt, de az is, ahogy ösztönösen felkészülök az esésre, az esés elkerülhetetlenségének a pillanatában.

Turné tovább

A Nunatak Band fura képe - egyik a sok közül -; és ez majdnem beállás volt Arad központjában, Lehel itt előadja azt az ábrázatát amivel az okosoknak int be. Lóri barátom pedig elnéz a jövőbe, mintha tényleg látná azt, de olykor aztán meg is látja. Büszke sztahanovista élharcos, a székely harci tudományok egyik hites és hiteles gyakorlója. (Csak ha van felkérés természetesen.) Én bambulok, ahogyan ez elvárható, without any fancy mannerism.

Rövid óda a giccshez

Ha márpedig nem lenne, akkor mivel hasonlíthatnánk össze a nagy műveket? Mitől lenne egy Klimt kép annyira fenséges egy női akttal a középpontjában, ha nem láttunk volna már ezer darabot, az erdő szélén kibomlott hajjal meztelenül sétáló sellőt ábrázoló képből? (Most azokra értem pontosabban, amelyeket mindenikünk ismer, az elterjedt változata az éppen bőgni készülődő szarvas, ahogyan nyitja a szájüregét, hogy onnan majd jelenlétét tegye ismertté az erdő többi szelíd és kevésbé szelíd lakója számára. No meg a nőstények számára, ami talán a legfontosabb szempont, és egyáltalán nem elhanyagolandó. A szarvas legyen szarvas.)
Mitől lenne annyira lehengerlő egy Bach orgonamű, ha viszonyításképpen nem lenne meg bennünk azoknak a zenei fércműveknek az analóg leképezése, amire ilyenkor éppen gondolunk? Azoknak a klapniknak az akkordmenete, amelyeket előszeretettel használnak az esküvőkön, gyönyörű műanyag hangszínekkel, és amelyek a leginkább a nyolcvanas évek derekán divatba jött elektromos órák hangszínével vetekszenek.
Lássuk be, a giccsre szükség van. Hatalmas szolgálatot tesz a befogadónak, és a társadalomnak úgy általában. Van egy viszonyítási alapunk eszerint, nem mintha teljesen komolyan gondolnám ezt, de talán mégis van benne valami.

Bumburnyákolok

Egy kissé más is legyen a palettán, egy kis klub zugában megbúvó koncert, román folklór egyik átdolgozása, Maria Tanase (Cine iubeste si lasa) egyik közkedvelt darabját feldolgozandó. Nem szól nagyon profin ez a dal, de egyrészt élő felvétel, valószínűleg nem minőségi felvevő szerkezetekkel, másrészt pedig jazzesebb az átdolgozás. Ami nem baj, sőt. Ekként van bája számomra. És ezért bumburnyákolok!

Amarusszioni kolosszus

Egyszer aztán teljes mértékben megbolondultam, és ez még anno 1999 őszén történt. Ez a mondatom sem teljes érvényű, hiszen az ember élete során többször veszti el az eszét, az eszméletét, bármit. De ez az egyik, amiről most szeretnék mesélni. Ekkor már lejárt a bakaságom, és gyorsan elhúztam Pestre valamilyen újabb életet kezdeni, tulajdonképpen a rejtett burokban az lapult, hogy a sekélyes jazz tudásomat egy kissé feljavítsam. Ennek a következő stációja az lett, hogy bekerültem az Erkel Ferenc jazz tanszékére, a Postás Alapítványnál.

Olyan volt ez az időszak miszerint ahhoz, hogy tudjam fizetni a tandíjamat is, no meg a házbéremet is, hajnalban kellett melót vállalnom, komolyan mondom hajnali fél ötöt írtunk úgy általában. Ez sem baj, hiszen egyrészt megszoktam a korán kelést abban az időben - ne felejtsük, hogy bakaság után voltam -, no meg ebben volt valami poézis is.
Nem hantázok.
De ami ezt az időszakot illeti, és ami a tegnap este eszembe jutott, az az, hogy ebben a periódusban olvastam Henry Miller Az amarusszioni kolosszus c. művét. Drága jó istenem! Mindenkinek ajánlom, aki szeretne életpezsgést érezni a javából! Hogy micsoda dolgok létezhetnek, ha egy kissé kilépünk a mindennapiság kelepcéjéből.
Azt mondhatná valaki, hogy nagyképűen beszélek, de tényleg az van, hogy be vagyunk skatulyázva. Az elszomorítóbb az, hogy mi magunk tesszük ezt magunkkal, nap mint nap. És minek? Megéri?
Szerintem az egyik legkézenfekvőbb válasz, ugyanakkor adekvát is miszerint a félelem rángat bennünket. Már megint erről esik szó. De nem hiába.
Mitől félünk?
Henry Miller fogja magát, még a második világháború kitörése előtt közvetlenül, és kipenderíti magát göröghonba. Akkoriban Görögországot még nem lepték el az amerikai turisták, még létezett a letűnőfélben lévő görög világ, a maga mitikus ködével egyetemben, bármivel. Párizsban lebzsel egy ideig, de rájön, hogy valami új ízvilág kell neki, és úgyis már egy jó ideje L.Durrell barátja próbálja lekérni perszónáját arrafelé. A kortárs írónak nem tud ellenállni, aki ugyanakkor az egyik legjobb barátja is. Göröghonban megismerkedik Katszimbálisszal, ezzel a mitikus magaslatokba teljes mértékben beleillő alkattal, és akiről tulajdonképpen a címadó önéletrajzi regénynek is beillő mű születik. Ő az Amarusszioni Kolosszus.
Mit mondjak még erről? El kell olvasni. Lázálomban heverő tájak, heves éjszakák, borivó népség, zene és költészet totális elegyedése, ilyen ez a görög világ, amiből nekünk már sajnos nincsen részesedésünk. Valami elsiklott.
Érdekesség, hogy ami Henry Millerre érvényes, miszerint nőbolond, és ezeket az élményeit folyton megírta a Ráktérítőben, a Baktérítőben, a Szexusban itt teljes mértékben hiányzik. Nincs jelen a nő a görög világban. Legalábbis a saját világában.

Sodródásaink

A reggeleimben van valami mágikus, és szétesett, valami tükörszerűen összetört, valami megmagyarázhatatlan "most hova tovább" érzés, valami keresésféle. Még nem érzem, hogy elértem volna olyasmit, amivel teljes mértékben elégedett lennék, persze az is igaz, hogy ha ez létrejönne, akkor semmit sem csinálnék ezentúl. Legalábbis fennállna a veszélye. Nem tudom.
Nagy terveket kellene szőni, mint az ún."nagy emberek", akik teljes tudatossággal élik le életüket. És aztán ha unalmas élet belülről nézve! A lényeg, hogy kint másképp lássák a többiek. Hogy irigykedjenek.
Ez lenne az élet keresztmetszete? Ennyiből állnának a hétköznapjaink, amikor rutinszerűen kell nekiállni a következő cselekvéssorozatnak? Mi ez az egész? Mitől él igazán az ember?
A vágy visz előre, és ugyanakkor az is tesz tönkre bárkit. Ez a paradoxon teljesen átitatja az egész emberi létezést. Minden nap majd minden percében jelen van. Van-e olyan perc amikor nem vágyunk valamire? Egy pozícióra, jobb állásra, több keresetre, mélyebb szerelemre? Ha lenne, akkor feltétlenül lennénk boldogok szerintem. (Lásd Müller Péter fejtegetéseit a Boldogság c. kötetében.)
De ettől nem tudunk elrugaszkodni egyelőre, csak bátorítjuk magunkat, hogy jobb lesz ha szert teszünk erre meg arra a dologra. Ez valójában egy ámítás. Hiszen akkor nem kell szembenéznünk a kisszerű, és kiüresedett életünkkel. Mindig elfoglaltak vagyunk valaminek a megszerzésével. Ez kívülről úgy hat, mintha fontos teendőink lennének. Ezt nevezik fontoskodásnak.
Ha életem majd minden percében azzal vagyok elfoglalva, hogy valamit megszerezzek, akkor nem kell választ adnom arra a kérdésre, hogy valójában ki is vagyok. Csak sodródom az árral, újabban egy fogyasztói- azaz konzumtársadalom keretein belül.
Van egy kapcsolatom, de már nem jó, kilépek, jöhet a következő.
Ezek az egyenletek járják manapság.
Minden műanyagból van.

Szájbakufirc

Csak éppen bekukkintottam a google adta lehetőségekbe, hadd lám milyen adalékokkal szolgál számomra a tegnap esti, Gianina Carbunariu saját szerzésű darabját illetően. Az este a Yorick Stúdió (Marosvásárhely, Románia, Európa, Föld bolygó, Tejút nevű galaxis) kisebb társulata volt szíves bemutatni ezt az előadást, a Stop the Tempo c.produkciót a szűkre szabott előadói térben, de amely térnek mégis némi bájt kölcsönöznek az itt maradt oszlopok, hadd idézzék a régebbi időket. Felemelő érzés itt lenni olykor.
Mi a helyzet a színházzal mostanában? Ha nem vágod szájon a nézősereget, akkor máris nem csináltál semmit. Hogyan oldja meg ezt G.Carbunariu? Hát azzal, hogy olyan szövegtestet áldoz föl nekünk, nézői-istenségeknek, amellyel jól szájbabasz. Igen ez van, ekként paroláznak ezek a lírai hősök, és ezzel nincsen semmi baj. Így regélünk mi is már egy ideje.
Ezért van dinamikája az előadásnak is. Egy olyan dinamika settenkedik elő, ami a clubbing által nyújtott éjszakákat idézi fel számomra, amiben nekem is volt részem olykor. Mert a clubbingot nem lehet elkerülni. Mindenféle fazon megfordul ott, női meg férfi kiadásban. És kik ezek a karakterek? Nem tudjuk, de mindenesetre névtelenek, arctalanok is olykor a sok trendi máz miatt, és imádnak élni. (Imádnak élni?!) Ami nem is baj, hiszen én is imádom az életet! (Kissé más vonzatban.)
De hogyan eszik ezt? Hogyan kajálják papuskám? - kérdezhetném.
Végy három karaktert, akik nem tudják, hogy mit keresnek ebben a szét- és szertefoszló életben. Nem tudják egyszerűen, hogy mi az ábra. Az egyik leszbikusan eltévedt (holott lehet, hogy nem olyan rossz leszbikusnak lenni, nem tudom, még nem voltam az), a másik presztízskérdésre hajtó és trendiségét monomániásan upgrade-oló önjelölt dj, a harmadik három munkahellyel rendelkező sztahanovista (újabb nevén workaholic) papás-mamás kisasszonyka.

A színészi játék remekül bejött nekem, mások nem tudom miként vélekednek erről.

(Szereplők: Nagy Dorottya, Bányai Kelemen Barna és Csíki Hajnal, rendező Sebestyén Aba, fordító Demény Péter)