More Travels

A More Travels az egyik legérdekesebb Metheny album - megvan a videója is - , de ez már egy kissé gyanús, hiszen majdnem minden Methenyre azt mondanám, hogy a legérdekesebb. És ezt felvállaltan teszem, hiszen ez a pasas komolyan gondolja azt amit csinál, és nem holmi amatőrökkel dolgozik. Az amatőrmozgalmakkal nincsen semmi baj, hiszen én is bizonyos aktivitásaimat a műkedvelés szintjére redukálom. És ez így van rendjén. Az, hogy számomra a zene szívügy, és ennél több is az már az én bajom és magánügyem.
Ezen a videón az egyik kedvenc a Half life of Absolution, mintha teljes egyetemességében érintené az abszolútumot, persze félérvényben. No igen, half life, most nem fontos az értelmezése. A Third Wind egy az egyben elvisz Brazíliába, csak bele kell hallgatni. Nemhiába echte brazil ütősökkel dolgozott ahányszor csak lehetett.
Metheny az egyik emberem, erre már mérget veszek.

Megkettőzve

Szép nap a mai, süt a nap mondom, és tágul a kis szerény világunk. Ismerősök bukkannak föl, újabb projekteket lehet besöpörni a tudatba, íme a manna.ro és a Limba Cailor.
Van némi átfedés a szerzők között, de belenézhetünk, akár szórakoztató is lehet. Addig is, a legközelebbi viszontlátásig - a látás viszontagságát is beleértem -, nos igen, khm. Viszont!

Songwriting

Az is megtörténhet, hogy Tom Waits, Joe Satriani és Jean Paul egy zsűriben végezzék? Itt ráébredünk. Amúgy nagyjából Jean Paul - aki nem Sartre jelen esetben, hehe - és aki nem annyira remekelő, de valójában ő is profi. Akkor pedig mi van?

Ujjak

Alapzenei hozzáállás.

Vigyorgó cowboy

A vigyorgó cowboyt kitaláltam egyféle gyönyörűséges játszma keretén belül, hiszen már meg kellett nevezni azt, hogy valójában melyek ezek a jelenségek, vagy esetleg az ismertetőjeleik, amelyek csak visszafogják gondolatainkat és cselekedeteinket.
A kép illetve a hasonlat a vásári lövöldékből származik, ahol még gyermekkoromban - így ahogyan emlékszem - kirakodó vásár volt, no meg legalább egy céllövölde. Ezekben a céllövöldékben volt mindenféle célpont, trendibb és modernebb nyelvi hajtásban target, ami után kellett célozni, illetve ha ezt a normál halandó lepuffantotta, akkor elnyerte az éppeni kisebb díjat. (A trendibb nyelvi képződmények mindig is fixírozták az agyamat, nem érdekel.) A célpont medve volt, vagy valamilyen más vad, majdnem mindegy.
Amire én szeretném jelen esetben felhívni bárkinek is a figyelmét, az nem a medve, avagy a real target, hanem éppen ellenkezőleg valami egészen más. Az oktondi feltalálója illetve létrehozója ennek a szerkezetnek egy másik alakot is belecsempészett a csinálmányába, nevezetesen valamilyen vigyorgó cowboyt. Ez azokban az esetekben volt lehetséges, amikor a játék teszem azt valamilyen vadnyugati terepen játszódott, és itt kellett lövöldözni vidám behajtóként.
No de. Az a kis bökkenő ezekben az esetekben, hogy egyrészt a tölténytár véges is volt, azaz a munícióval nem álltunk jól. Ezek után nem ártott ha mindenki meggondolta, hogy mire is lő valójában, hiszen egyszerű számítással is rájöhetett bárki, hogy ha a vigyorgó cowboyra lő rá, akkor egyre kevesebb ólom jut majd a medvének.
És itt van a kutya elásva!
A vigyorgó cowboy időnként felbukkant, kihasználván cselszövő módon a suta célzó botor pavlovi reflexeit, mire természetesen már el is sütötte a puskáját, és legtöbbször a vigyorgó cowboy mellé. Amiben az volt a legbosszantóbb, hogy a medvére természetszerűleg kevesebb ólom maradt, és a vigyorgó cowboy ugyancsak bármikor felbukkanhatott.
Én azt mondtam magamnak, egyféle vidám és gyászos fogadalom hányaveti elegyeként, hogy többet nem lövök vigyorgó cowboyra, legyen az az életemben helyzet vagy ember. Nekem csak a medve kell, hiszen ha nem ezt teszem akkor nem gazdálkodom helyesen a munícióval, időmet és energiámat pocsékolva.
Derék Mana azt mondta, minekelőtte elmeséltem elméletemet, hogy semmi élvezet a vigyorgók után lőni, mire ő, hogy igenis van benne legalább egy fél élvezet a medvékhez képest, hiszen ha találat éri, akkor egyre kevesebb vigyorgó cowboy szennyezi majd a levegőt ezen a világon. Elgondolkodtam, mi tagadás van benne valami igazság.
Csak éppen jól kell célozni. Amúgy a vigyorgó cowboyok nem tudnak majdnem semmit. Sem égről, sem földről, nemhogy a kettő közötti térről. Ezért nem real targetek ezek, csak valami hamis slampossággal próbálják félrevezetni a lesben álló vadászt.

Romhányi József: Marhalevél

Egy tehén szerelmes lett a szép bikába,
minden vad bikának legvadabbikába.
Vonzalmát megírta egy marhalevélben
nagyjából ekképpen:

Hatalmas Barom!
Bocsássa meg, hogy pár sorommal zavarom.
Tudom, mily elfoglalt, milyen megbecsült Ön,
mégis tollat ragadott csülköm,
hogy amit a marhanyelv elbôgni nem restell,
így adjam tudtára, Mester!
Ön, ismervén jól a tehénszív rejtelmét,
tudja, hogy nem minden a napi tejtermék.
Amíg szorgalmasan duzzasztom tôgyemet,
gondolatom egyre Ön körül ôgyeleg.
Muú! Minden bikák közt legelôkelôbb!
Midôn megláttam a legelô elôtt,
elpirultam, elsápadtam,
vágy reszketett felsálamban,
s úgy éreztem, hogy kéj oson
keresztül a rostélyoson.
Muú, hogy forrt a vér szívembe,
hogy tódult a bélszínembe!
Az a perc, mit velem Ön tölthet maholnap,
megrázza majd egész pörköltnekvalómat.
Ám míg Önrôl ábrándozom kérôdzve,
vad féltés öl a szívemig férkôzve,
és átjárja ó mind a kín,
velôscsontom, mócsingjaim.
Már bánom e merész vágyat,
hisz Ön büszke tenyészállat,
csupa gôg,
mely után az egész tehéncsorda bôg.
De ne féljen Bikaságod!
Ha nem szeret, félreállok.
Nem fog látni levert búsnak,
mert beállok leveshúsnak.
Ám ha mégis kegyes szívvel veszi ezt a levelet,
s megszánja az Önért égô tehenet,
válaszoljon hamar rája.
Üdvözli Önt a marhája.

Im a levél. Ráírva a kelte.
Az úton a posta elôtt le is pecsételte.
De a postáskisasszony nem vette fel...

Szerepjátékok kísérleteiben nyomulunk

Most már az is belejátszik a képbe, hogy mindent felülről kell venni, nem kell semmit sem a véletlenre hagyni, és az is egy fontosabb kitétel, hogy nem kell rájátszani a szerepekre. A szerepek mindig kéznél vannak, ehhez a kiviláglott dimenzióhoz természetesen a szerepjátékok végzetes kategóriája csatolható. A szerepjátékok egyrészt pszichológiai vetülettel is bírnak - nem kell egyből drámai vagy színpadi mű által alkotott keretben gondolkodni -, ugyanakkor a szociális világunk is megadja ezt a lehetőséget, hogy kipróbáljuk ezirányú tehetségeinket. Nosza, mindenki válogathat persze, én nem is vonom meg senkitól ezt a megnyilvánulást. Ugyanakkor nekilendülni érdemes, az ún. emberi tapasztalatokat ezek a nekiveselkedések alkotják zömében, és ha valaki jól játszik úgymond, akkor olyan tapasztalatra tesz szert, amivel csak kevés embertársunk büszkélkedhet.
A szerepjátékok a legintimebb emberi megnyilvánulásoktól kezdve - mint a szerelmi konfigurációk, baráti társulások - egészen a szociális élet szélesebb skálájáig lefedhetőek, amelyekbe a szakmai előmeneteleknek megfelelő "pozitúrák", esetleg egy tetszőleges csoportban leledző hierarchikus szintbeosztást is jelölhetnek. Ebben az értelemben akár groteszknek is jellemezhetőek ezen szerepeknek a megléte, hiszen itt már a mezei halandó morális kategóriákkal dolgozik. Valójában ha szociálpszichológiai kategóriával dolgozunk, akkor egyelőre nem kell semmilyen morális aládúcolást alkalmaznunk, hanem ezen szerepeknek a meglétét és egymással való interakcióját bizonyos egészséges naturalizmussal kellene kezelnünk.
Ahhoz, hogy jobban közelíthetőek legyenek ezek a jelenségek, és veretes eredményeket tudjunk felmutatni, egyelőre mellőzni kell azokat a morális és az erkölccsel rokonítható kategóriákat, hiszen csak zavarokat hozna a vizsgálódással kapcsolatban. Persze nem mellőzhető - és mint ilyen a morál egyértelműen a szociális világunk terméke -, utólag pedig visszahelyezhető a szerepjátékok fogalmába, de a részletes vizsgálódásnak nem a morállal kell kezdődnie.

Milyen szerepjáték?
Minden emberi megnyilvánulásban, ahol legalább két (2) ember találkozik bizonyos szerepbeli attitűdök nyilvánulnak meg, hiszen a kommunikációs mintában, és az információ hordozásában - és főleg az információ típusától függően - valakin keresztül beszélünk. Azaz az ÉN egy "bőrbe" bújik bele, és nem a sajátos nembeliségét mutatja ill. juttatja kifejezésre, hanem egy "igazságnak" vélt információt továbbít. Persze lehet, hogy ez adott esetben éppen torzítás, vagy hamis tényhalmaz. De a lényeget tekintve egy ismertnek vélt világ tapasztalatait továbbítja. Ez az "ismert világ" mindazon tapasztalatok gyűjtőhelye, amit addig felhalmozott az információhordozó - egy adott ember - saját vagy átvett tapasztalatok során.

Hogy ez furcsa?
Nem lehet furcsa, hiszen a SAJÁTOS ÉN, ami annyi harcnak és disputának a központi eleme akár egy képzeletbeli entitás is lehet, a tudatnak - és ekként bővebben a tudati programnak - a központi eleme. De ez az elem sokféle nyelvi megközelítésben létezik: a vallásos-misztikus közlésrendszerek még a "lélek" sajátosságait is belevetítik, a kognitív pszichológiai nyelvezet "tudatként" vagy "énként" rögzíti (akár ego is ismertebben).

A











hangyaboly kergetőző mozgástere...

Küborgosz

Sci fi az élet mondom én, mostanában nagyon oda kell figyelni mindenfélére, egyrészt mert érdemes és okulni is lehet belőle, másrészt pedig tényleg érdekes jelenségeknek vagyunk a tanúi. Ha a paradigmarendszerekről beszélünk, akkor máris a lényegbe vágnánk egyrészt, hiszen rendszerfüggően is gondolkodunk, ha valaki foglalkozott ezzel, vagy utánaérdeklődött, akkor tudja. A kissé kényelmetlen a gondolkodási függetlenségekben, hogy meg kell tanulni minden szakágnak (tudományágnak)a specifikus nyelvét. Ha nem ezt teszzük, illetve nem ennek a lényegbevágó tanulási folyamatnak vagyunk a résztvevői, akkor sajnos ERROR lesz mindezen kommunikációs aktusoknak a vége. És mindez miért? Azért, mert ha nem dolgozunk az adekvát információ fogalmával, ami azt fedné le röviden, hogy egy adott rendszerben vagy konfigurációban hiteles információt szolgáltatunk, azaz adunk tovább, akkor félreértések születnek. Az agyi szűrés - avagy cerebrális szűrés - elve éppen ezt mondja ki. Köznyelvben ez úgy rögzül, hogy aki "pletyózik", az valójában torzít és nem hiteles információt továbbít. Úgyhogy nagyon érdekes világnak vagyunk a szem- és fültanúi, ugyanakkor pedig résztvevői. És ez talán az egyik legfontosabb, szociológiai szempontból mindenképpen. Természetes, hogy az emberi előzékenység főleg arról szól, hogy meghallgatunk majd mindenkit, de hogyan is használjuk az általa továbbított információt, az attól függ, mennyire tartjuk hitelesnek a szóban forgót.

Ha félrebeszélünk, akkor annak előbb-utóbb meg lesz az eredménye. Erre már majdnem mérget veszek.

Bálint

A nevem Bálint.

Hahaha. Nem tudom megkerülni, hogy ne járjam körül a Bálint napi zsivajgást. Mert nem mondhatja senki sem, hogy ez nem zsivajgás, hiszen minden megpendül ilyenkor, nagy az eksztázis, hogy most már igen, beérünk a célba. A cél már régóta várt ránk, alig várta már, hogy megvilágosodjunk, hogy rájöjjünk: igen kérem szépen, a nagy szerelmet meg kellene már végre csinálni. És mi van azokkal, akiknek már megvan? Azok megtarthatják, köszönjük szépen.
Szóval akkor akinek nincsen, de mégis igényt tart erre a nemes érzelemre, az akkor is nekiveselkedhet, és összehozhatja. Hát nem kell olyan szomorúnak lenni, minden igényt kielégítünk, csak bízni kell bennünk, mi tudjuk a megoldást, csakis ezen dolgoztunk az utóbbi időben, mit utóbbi időben, majdnem egyfolytában. Szóval csak semmi pánik, be kell jönni, meg kell venni, látja már felfestettük a szíveket a kirakat üvegszemeire, de lehet, hogy ezek nem is üvegszemek, hanem üvegteleszkópok, mert olyan hatalmasak és annyit látnak. Mint azok amelyek az univerzum titkait fürkészik, látta már ugye? És tudja, hogy miért ilyen nagyok az ablakszemek? Hát azért, mert erre nagy szíveket lehet ráaggatni, amilyen nekünk van, és a kedves vendégeinknek.
Ezekbe a nagy szívekbe minden belefér, tudja kedves vendégünk, nem ám úgy mint a rossz vendéglátóknak, szóval csak bátran szóljon mi az óhaja.
Tudja, még annyit megsúgok mint kedves vendégnek, hogy a felfestett szív könnyen kopik. Ezt nem mondhatom meg az átlag vevőnek, de maga már az elején szimpatikus volt, ahogyan belépett a boltba. Szóval a felfestett szív amolyan felfeslett szív. Vagy nem így gondolná?
Miért ne lenne a felfestett szív rokonságban a felfeslettel?
Mit szeretne? Egy jobb jövőt, sok szerelmet, új házat, tágas kertet, új autót?
Ennek a világnak az ígérete mindezt megengedi. Persze egyelőre csak ígéretben.
Hát mit akar, mindent egyből?
Látszik, hogy maga is csak kapkod...
Na jó, üdvözletem!

Mindennapos dilemmáink

Mindig lesznek rossz hírek ha arra figyelünk, akkor azt is találjuk. Itt van pl, hogy román állampolgárok már nem vállalhatnak olyan könnyen munkát Csehországban. Továbbá meghalt Tom Lantos, aki eddig úgy rögzült a köztudatban, mint aki segített ahányszor lehetett a magyarokon, a "határon ehelyt". Most meg már nincsen, eltávozott szegény, és megmarad az az űr, amit úgy definiálunk, hogy már "ki fog segíteni nekünk idehaza"? Megannyi negatívumként is rögzülhet, és ha tüzetesebben szemügyre vesszük az írott vagy a vizuális médiát, akkor bizony szép számmal akadhatunk rossz hírre. Ha éppen ezt keressük. De valahogyan át kellene állítani a keresőprogramunkat, valami olyasmivé, ami a pozitív és perspektivikus élményekre fókuszál elsősorban, olyasmire ami mindenképpen hasznot hozhat, ha éppen divatos terminológiában gondolkodunk. Sajnálatos az, hogy világunkban majd mindennap arra szorítkozunk, hogy negatív hatások érjenek bennünket, és eme fönti híreim csak kis részüket képezik. Eme felületen, ami ezt a blogot illeti, én már régebben elhatároztam, hogy csak annyira érintek politikai témákat, ami csak az éppeni informálás jegyében történik, és ezt próbálom következetesen betartani. Kellenek olyan területek, ahová már a politika nem ér el, hiszen nagyon sok minden túlpolitzáltságról tanúskodik, és ezek a sejtelmeim napról napra jobban beigazolódnak. Azt sem tehetjük, hogy teljesen kivonjuk magunkat ezen típusú információk hatása alól, mert valamennyire "be kell lőjük" az esélyeinket. De valójában, a mély gyökereiben, az élet perspektívájának a szemszögéből ezek nem is lényegesek. És én azt mondom, lehet, hogy az olyan kérdésfelvetések sokkal jogosultabbak, amelyek Bartók hagyatékáról szólnak, vagy a kortárs magyar és román irodalom átjárhatóságáról, vagy éppenséggel a magyar és román zenészek kollegialitásáról. Egyértelműnek tűnik, hogy ezekben a kérdésekben majd mindenki olyan szinten dönt, ami az éppeni érdeklődési területéről szólna, vagy amit elmélyültebben tanulmányoz hivatásához méltón.
A túlpolitizáltság sajnos már majd mindenhova beteszi a lábát, érezzük ezt akkor is amikor a magyarországi barátainkkal és szeretteinkkel beszélünk, és egy idő után "lejön a csel", ami arról szól, hogy megosztott - pontosabban kettéosztott - a nemzet odahaza. Idehaza meg ha lehet egyesek tőkét kovácsolnak abból, hogy majd mindenből - még ha nem is erről szól a történet - mégis "magyar-román kérdést" fabrikálnak, mert miért ne?
Szóval ez egy olyan jelenség, ami a "figyelem centrálásának" neveztetik, vagyis valamire fókuszálják az emberek figyelmét, ahelyett, hogy engednék, hogy jól érezzék magukat, éljenek és végezzék a dolgukat.

Idevágó egy kissé aggasztó - vagy nagyon is aggasztó - adatsor. A Wikipedian kerestem rá a boldogság címszó alatt, és ezt találtam: a 178 ország közül Magyarország és Románia is a második félben helyezkedik el, ami a mezőnyt illeti. És előttünk olyan ún."pocsék helyzetben" álló nemzeteknek a tagjai vallják magukat boldognak és kiegyensúlyozottnak, mint Costa Rica, Ghana, Kuba, Paraguay és még sorolhatnám. Meg lehet nézni!
És ez szerintem azért van mert mi itt Kelet-Európában predisponáltak vagyunk a sírásra és panaszkodásra. Sajnos, és akkor kérdem most kellene vigyorogni? Hát persze, mert ha nem életbevágó akkor kell hagyni a fenébe a politikát.

Kolozsvári nevek panoptikuma

1.
Most ahogyan jöttem visszafelé stoppal, most szeretném elmondani mindezt? Most amikor Bölöni Laci is polgármester jelöltnek indul legközelebb? Hehe. Pont a fülkében hallottuk a rádióban, együtt a fiatal sofőrrel, aki elhozott a tetemes teherautóján. Amikor felültem, kérdésemre miszerint hány ló van benne, mondja, hogy 430, de egy részük halott, nevetett és nevettem én is. Így szeretem a stoppokat, jó kedvvel.
Szóval Kolozsvárról visszafelé jövet, gyönyörű idő volt, mindenfélére való és én stoppnak használtam, jó hiszemben, mintha a veretes Kerouac ösvényeit keresgélném életemnek egy szakaszán.
Ott meg mindenfélék történtek. Jó kis eseménydúskálásban volt részem, ha lehet ezt efféleképpen megközelíteni. Hajós Janival egy élmény volt együtt lenni, no persze Géza is, a Dabóczyból, tehát hárman a kávé mellett. Mindenféle projektet kiagyaltunk, tehát dolgoztunk, fejben kérem tisztelettel és alássan. Csakis így érdemes, már kidolgoztuk a soron következő közös kötetünk alapvonalait, ki hogyan és mit bele, ilyenek.
A másik helyiségben az Insomniaban pedig Bréda mester, a jó régi Francois, no meg Attesz régi cimbora, sok szép és régi idő. Egy kis közös csevegés emezekkel is, mondtam Francoisnak, hogy hasonlít Henry Millerhez, pontosabban ahhoz a színészhez, aki őt játszotta. Mosolygott, ez a remek Brédában, hogy még mindig tud mosolyogni, hát hogyisne mondom én, hiszen a szellem területén sok mosolyogni való akad, hát még amikor a színen, az életben mindenfélével találkozik az ember, és a kettőt valahogyan összeveti.
Nos, kell az érzékeknek megadni azt a lényegiséget, ami nélkülözhetetlen. Így úton útfélen garmadájával a szép lányok, már-már odajut az ember, hogy egy idő után kevésbé nézze őket, de erre azért nehezebben jutok. A szépség ápolása, én még mindig ezt mondom, és maradjon meg a látásom olyannak, mint amilyennek lennie kell. Miért is veszítsem el, kérdem, hiszen vakon is letapogatnám az ábrázatukat annyira érzem a jelenlétet. Jelen-lét, aham. Géza ezt Neked írtam fiam, Neked is. Lásd a nyelvfilozófiai kísérleteinket.

Na de vissza.
Aztán egy rakás bejáratott lokál, más emberekkel, van olyan hely ahol többízben voltam, meg olyan amit most fedeztem fel. Kellenek az új helyek, én nem szeretném ha valamire szorítkoznék, így tehát kell a keresésnek egy bizonyos fajtája, amit alkalmazok főleg ezekben az esetekben.
Több olyan est, vagy esetleg irodalmi esemény érdekelne, ezeket majd beosztom idővel, és remélem el is érek majd ahova kell. A színházakkal is így lennék, újabb előadásokat proponálnak "az kolozsváriak", tehát ezt sem kellene kihagyni legközelebb.

Este gyönyörű sétálni a kolozsvári központban, most pénteken volt egy órám, amit nem tábláztam be, és körbejártam a központot amennyire lehetett. Az épületek homlokzatai ünnepélyesen kacsintottak vissza rám, semmi feszélyezettség, néhány újabb címert és domborművet fedeztem fel, amit eddig nem láttam. Sárga lámpaoszlopok fényei árnyékrajzokat borítottak ezekre az épületekre, a hatás mágikus volt.

Na és igen, még egy találkozás, ami nem volt beszámítva. Barbarossa, ez a globetrotter alkotó bukkant utamra, vagy én az övére, egypár gondolatot is kicseréltünk, talán hasznosan, és még egy kis zenélés is belefért, habár már nagyon hajnalodott. Az Angels nem bírta már szusszal és útjainkra bocsátott, áldással, jó kedvvel, hogy majd akkor legközelebb.

2.
És egy érdekesebb előadást tartottam néhány munkatársnak az új cégnél, a Református Teológia bentlakásában, a Kibernetikai hálózatok a marketingben és a sociális szegmensben címmel. Főleg gyakorlati megvilágításokra tértünk rá, és emezeknek a megvalósításoknak a lehetőségeire. Úgy vettem észre, hogy figyelmes hallgatóságra leltem, tehát újabb kutatásaim nem hiábavalóak ezen a téren sem. Mindig előre, mondom én, tovább vadászom a neten a lehetőségeket.

[És még két poén, az egyiket együtt dolgoztuk ki az Insomnia kerekasztalánál, miszerint melyik a Mao Taó? Az nem más mint az elimináció ösvénye. Csíz...
És a másik, amit a vécéajtó alján, valaki graffitiként odabiggyesztett, hírek Chuck Norrisról, és aszongya: Chuck Norris egy önmaga által készített menedékházban született. (Chuck Norris s-a nascut intr-o cabana construita de el.)]

A térben lévő női alakok

Aztán kiment a pasas a térre, szétnézett, hogy megsejtse milyen a felhozatal. Nőre vadászott, a legjobbakra, úgy érezte, hogy nincsen vesztegetni való ideje. Minden kis őzgidára figyelmes lett, minden páva kiérdemelte figyelmét. Eszébe jutott az is, hogy a pávajáték, jóval inkább a hímekhez társítható, a násztánc is így nyeri el értelmét, mégis eldobta, sutba vetette pörgő gondolatait.
Figyelmes volt, minden pillanata örvénylő magasságból pottyant le a földre, de valójában zuhant, hiszen a tudata is így regisztrált minden körülötte zajló eseményt. Az eseményeknek tapintása volt, pontosabban kitapintható volt minden eseményszerű mozzanat, egy mozdulat, amiben meg lehetett kapaszkodni, és egy újabb pillanatra átugrani. Úgy érezte így kegyes az idő hozzá, hogy még húzhatja ameddig lehet az esélyeit. Kronosz valójában mosolygott, mit is tehetett volna, nem tudta átérezni ennek a szerencsétlen halandónak az érzéseit, hiszen őmaga státusza semleges volt; így hagyományozódott át a modern tudatba is, semmilyen nemi szerep nem jutott neki már, értelmetlen a kérdésfelvetés ebben a megközelítésben. Csak a semleges tudományos megközelítés adott neki egy fenséges mítoszt, nevezetesen azt, hogy mindent a markában tart, minden jelenséget és minden emberi törekvést, ami a pillanatot megfagyasztaná.
A férfi a téren ezt nagyon is jól tudta, bőrén érezte ennek a jeges gondolatnak a jelenlétét, tudatába úgy markolt bele ez a fene gondolat, mintha egy janicsár tőrét babrálná idegesen. Csak éppen a janicsár tőre hadakozásra való volt, míg ez a gondolat éppen ellene vívta meg a maga háborúját. A csaták zaja beharsogta az elméjének kis rejtekhelyeit.
A nők mindebből semmit sem éreztek, csak elhaladtak szépen, mint akváriumban a halak. Flangáltak, kacérkodtak, flancoltak, kis kacér testükkel ringatóztak, az időt próbálták semmibe venni. Mintha szépségük is örök érvényt szerezne, éppen ezért. Sajnos, ez sem tarthatott mindörökké, ezen vigyorgott Kronosz is éppen, ahogyan letekintett erre a kisvárosi térre. Ezért volt semleges, tudta, hogy semlegességet kell vállalnia, hiszen döntőbíra kellett legyen a megkerdült pasas és a nők között. Mindkét fél behatárolt volt az időben. Ezért vigyorgott naphosszat, részint a pasas miatt, aki végre döntést kellett hozzon hogy melyik női alakot szólítja le, részint a női szépség múlandósága iránt, hiszen az pillanatról pillanatra változott.
Öregedtek a csajok, mit mondjak.

A szeg fején lenne?

Ebben a pillanatban nehéz lesz nyilatkoznom teljes mélységében ezt a történetet illetően, hiszen olyan szubjektív behatárolást követek el, ami az ún. objektív kritikát nem ütheti. De mégis megkísérlem, hiszen ha nem ezt tenném, akkor valójában sommásan intézném el az egész ügyet, és ennek nem látom semmilyen értelmét.
Tehát röviden a tegnap este ért a bemutató végre célba, már vártam, hogyan sül el a fegyver a Shakespeare Szeget szeggel c. előadást illetően. Az előzményekhez az is hozzátartozik, hogy sokan már egy kissé túlpróbáltnak érezték ezt a produkciót, bevallom derekasan többek között én is. De mégis ilyenkor sem kell elhagyjon senkit sem a pozitív érzés vagy egy optimistább belevetítés, azt illetően, hogy a színre vitt darab mint előadás állni fogja a helyét. Az utolsó pillanatokig, illetve percekig ki kell tartani, hiszen vállalták az előadást a benne szereplők.
Ebből a szempontból igaza van Janinak, hogy nem profihoz méltó az ilyen jellegű beállítódás, hiszen a kezdeti és alkotási folyamatok legelején még bele lehet szólni, megteheti bárki az impikáltak közül, de a végén is vállalni kell, hiszen az illető jelen volt végig. És ebben a "jelen-levésben" rejtőzik benne a lényeg, mert ameddig másra gondolunk a mindennapjainkban, addig elvesztődik az a fajta opportunitás, amilyent egy darab és annak létrejöttének folyamata kínál. Vagyis azt szeretném aláhúzni, hogy amit felkínál egy darab ill. egy előadás önmagából, azt megragadhatja a vele szervesen együtt élő, ezekben az esetekben a rendező és a színészek. HA ez létrejön, akkor a darab felkínálja önmagát, és létrejön az autentikus előadás. HA ennek híjával lenne mindez, akkor pedig sajnálatosan megbukik a produkció.
A tegnapi vásárhelyi előadás, mintegy a határvonalon mozgott, valami láthatatlan fonál fonta egybe a cselekményt. Éppen emiatt sikerült egy igen érdekes hangulatot teremtenie, egyféle lebegést az emberi visszaéléseket illetően. De ez inkább egyféle percepciója a darabnak és a mondanivalójának, hiszen nem feltétlenül azt kell tükröznie, amit amúgy a "közszokás" általános gyakorlatnak vall.
Mivel személyesen is ismerem az egész művészi gárdát, így azt sem állíthatom, hogy megjegyzéseim és észrevételeim igenis lefedik az ún. esztétikai küszöböt, és ezt tenném esetleg egy olyan igényességgel, ami minden kétséget fölülmúl. De egyelőre ennyi a megjegyzésem, majd részletekkel még talán a továbbiakban visszatérek.

A gesztusok határértéke

Nyugtalanító is lehet az, hogy egy neves ember botorságokat művel. Szerény kis városkánkban van egy neves művész, aki elvileg nagy szociális indexszel rendelkezik, azaz az imídzse nem semmi. És erre mindenki bukik, vagy legalábbis vannak olyan körök, ahol ez elég fontosnak néz ki, hiszen követendő példa az illető, avagy követendő lenne. És ez nem olyan nagy probléma, mert valakit mindenki kell kövessen, kellenek a példaképek na.
De ez az illető - egy elismertebb zeneszerzőről lenne szó, állítólag széles földeken is ismerik, mondjuk nemzetközileg - egy kissé gyengélkedik. Hogy miben? Hát, hogy is fogalmazzunk, hogy ne legyen olyan sértő, talán azt mondhatnám, hogy nem olyan adakozó. Vagy nem olyan gavallér, gentleman. Így jobb lenne?
A lényeg, és ezt egy eléggé biztos forrásból tudom, hogy egy ilyen ember, ha van neki imídzse ugye, akkor erényekkel is kellene rendelkezzen. Vagy nem? Én tévednék? A kitűnő zeneszerző, fia kis és szerény nemzetünknek, egy adott pillanatban az éppen beugró fiatalembert eltérítette eredeti elgondolásától. Ez csupán egy szerény kis aktivitás lett volna, bizonyos lapokat kellett volna fénymásolni. Erre ő, csak bátran drága fiam, nálam az irodában mindent elintézünk. Az anekdotánk másik hőse erre bele, azaz bele a képzetbe miszerint elintéződik. Majd pedig helyszín, iroda. Titkárnő, majd mosolygások, kéri a zeneszerző, hogy másolna-e valamit ennek a derék fiatalembernek. Majd pedig a neves és nemzetközileg elismert zeneszerző némi teendőire hivatkozva a mellékhelyiségbe távozik. A fénymásolás már a múlté, friss és másolt lapok az eredetiekkel a derék fiatalember kezében, indulna. Mire kidugja fejét a Nagy és Zseniális Művész.
- Icuska drágám, akkor mondja is meg a fiatalembernek mennyibe kerülne.
Megállok, ennyi elég lesz.