2008. május 30., péntek

Shrinivas

U Shrinivas, még fiatalkorában. Nagyon érdekes, itt található a honlapja.

kányádi

Most már a Duna Tv is bekapcsolódott a kampányba, Kányádi Sándor üzenetét is közvetítette, miszerint aki csak teheti menjen el szavazni. Ilyen jellegű buzdításoknak megvan a helyük. Rulez!:)

2008. május 29., csütörtök

A telefon

Szilvaházi János el volt kushadva a rejtekében. Ezen a reggelen is egy kissé későn ébredt, de ezt annyira nem vetette a szemére, mint inkább annak a tudata lepte meg, hogy az idő még mindig vele tart.
Ezzel az idővel is csak annyi a baj, mondta magában, hogy folyton megnyergeli az ember agyát, folyton ott szemétkedik az ember sarkában, ha hívja, ha nem hívja. Nem is kellene persze hívogatnia, mert tulajdonképpen nem kell.

Szilvaházi János pontosan emiatt, és ezért, nekilódult a telefonnak, és felhívta az első lehetséges telefonszámot (betáplált telefonszámai voltak), hátha valami érdekes akad a horgára, és ekképpen valahogyan a bűvös egek isteneinek kegyelméből másképpen indul meg a nap. Kerregés, kattanások, megint kerregés, valami szöszölés a vonalban, vagy a vonal végén, nem tudta eldönteni. Ilyen zajok lepték meg a vonal elméletileg nyugodt rendszerét. –Ez a telefonosvilág is csak azért van, hogy másokat bosszantsunk, állapította meg magában, és arra gondolt, hogy milyen érdekes ez, mert ha nem is ér el a kezünk oly távolra mint ahogyan azt szeretnénk olykor, ábrándos magányainkban, mégis a technika ezt egy ötletes csavarintással máris megoldja. Ha nem is teljes mértékben, akkor is, egy kissé odasegít.

Berregés, még egy újabb berregés, valaki mintha beleordítana teljes erőből a vonalba, majd megint a fránya szöszölés.

Ez most már kezdte nyugtalanítani. (folyt.köv.)

2008. május 25., vasárnap

szavak

Van olyan, hogy nem lehet találni a szavakat. Baj, nem baj?:)

2008. május 22., csütörtök

Bútorosdi

Már derék komám is költözik, mindenüket elhordatták a messzi honba, földekre. A leglényegibb elem, hogy a bútorokat viszik ki, természetesen, ez a hordaléka az emberi létezésnek. Kell is ez, nem firtatom tovább. Hiszen a bebútorozás mindennek az elejét veszi, ez ad egy otthoni komfort-érzést. Van egy bútorod, ember vagy. Van két bútorod, jöhetsz-mehetsz közöttük, egy egész ember vagy. Több bútordarabnak boldog birtokosa vagy, akkor már álomvilágodban szörfözöl a lelki deszkáidon, ez az igazi mulatság...

Szóval kell a holmi, amit be kell tenni valamibe, egy bútordarabba. Annak kell egy jó kis lakosztály, divatosabb nevén apartmann, bármi. Az apartmannak egy lakónegyed, ennek pedig egy város. A városnak meg egy polgármester. Lám, megint ide lyukadtunk ki. A fene ezt az egész választósdit...

2008. május 17., szombat

Géza tavaszi virágai


A hulla perspektívája és reflexiója

Az az iszonyú sokszor, hogy a belső fájdalmat át kell élni. Ezt legalábbis abban a megközelítésben, miszerint ez ilyen. Közben ennek is van valaminő szépsége, bármilyen paradox módon is nézzük ezt a jelenséget. Hiszen a belső fájdalom az olyan, hogy van. Egyszerűen van.
Sokszor azt gondolom, hogy ez azért jelentkezik nálam, mert érzem nem tudok változtatni dolgokon. A világon, bizonyos jelenségeken, embereken, társaságomon.
Aztán arra is rájövök, hogy ez is egy szubjektív belső élmény, magamat kell átírnom.

Ez is előtűnik, mint a vad a bozótosban, majd meglesz.
Ilyenkor persze nagy a csend az ember körül, mintha megállna az élet. Megmerevedett kulissza minden, nem sokat csépelem a szót.

De semmi sem meghatározható a végsőkig. Amikor valamit kijelentek, akkor máris az ellenkezője is érvényes. Olyan mint az, hogy "kell is, meg nem is a szerelem".
Mit lehet tenni?
Valószínűleg semmit sem, mert nem érdemes.

Ha azt állítja valaki önmagáról, hogy "gonosz", akkor csak abban a szerepében próbál mások előtt tetszelegni, hogy egy rejtett mazochista, és így fogadják be a társaságukba. Tartozzon már valahova.
Nincsenek nyitányok, sem zárások, csak egy folytonos jelen van.
És ezért érdemes élni.

Ezért nagyon érdemes élni.
De Mello azt ajánlta, hogy ilyenkor kell a belsődre figyelni. Hogy valójában mit is érzel.
Mert ha nem úgy telik el az egész életed, mintha SOHA NEM ISMERTED VOLNA ÖNMAGAD.

Ez pedig kinek jó?

És Géza ügyesen felhívta a figyelmemet újfent Sri Ramana Maharshira.

2008. május 16., péntek

Ciklon


A burmai ciklon. Csend lenne?







Katonai beavatkozások?

2008. május 15., csütörtök

Gyönyörű

A napok annyira gyönyörűek, hogy nincs is időm írással foglalkozni, csak azzal, hogy itt jegyzem meg ezt: működnek a dolgok.

2008. május 12., hétfő

Sors

"Sors annyi, mint szembenállni." - mondta valaki.

2008. május 9., péntek

Keresztfiam



Keresztfiam betöltötte az egy évet április végén. Egyem a kicsi lelkét!:)