Mottó: "- Száguldás az élet - mondta a csiga és bedőlt a kanyarban."
Ez egy régebbi graffitti volt, vagy amolyan urbánus szólás-mondás, már nem is tudom. És ezt egyértelműen alkalmazhatnám arra az esetre, ami ma is tanúskodásunk egyik kereszttüzének frontalakulata volt, szóval valaki elment. Ez egy irtó hatalmas eufémizmus, a lényege, hogy a fizikai világból elszármazott. Kivonta magát a forgalomból, megint más nyelven.
Azt hiszem, hogy szomorú dolgokról csak szomorúan lehet írni.
Ilyen ez az eset is. Egy fiatal motoros volt az illető, és előzésben ráfázott. Nincsen amit szépíteni.
Pillanatok alatt történt.
Talán nanoszekundumokban mérhető.
Jogos a kérdés a szülők részéről: miért velük esett ez meg?
Ott voltunk ma délidőben a református temetőben, több százan, az egybegyűlt tömegben sok fiatallal körülbástyázva (óh lelkem és világom, milyen érdekes egy ilyen állapot). Néha madarak énekeltek, mellékesen ez tette szürreálissá ennek az egész színpadnak a jellegét.
Az elmúlás, no meg az eleven állatvilág ellenpontozása volt ami megragadott mélyen.
A prédikáció aránylag rendben zajlott, személyes adatokkal megspékelve, arra gondoltam közben, hogy a pap a szerencsétlen családnál tett látogatásai alkalmával megtudhatott egyet s mást.
Ez már ilyen.
Bizarr.
Ezt motyogtam magamban többször is, miközben időnként feltekintettem a rettentően gyönyörű kék égre.
No meg azt is dünnyögtem magamban (mert olykor dünnyögök is, ha másként nem lehet megnyilvánulni), hogy törékeny az élet.
- Igen, iszonyúan törékeny az élet!
Egy kissé reflektáljunk erre, ha ráértek!(Nem szeretnék semmilyen 'rávezetést' alkalmazni, ne ijedjen meg senki, s ha megijed, akkor az a saját baja, nem enyém.)
Egymás világáról beszélek, a verbális kondicionálásunkkal egyetemben, amikor beszélünk élőben egymással, erre értem pontosabban. Ezért nem mindegy, hogy miket mondunk egymásnak. A vicc jó, viccpárti vagyok különben, de az sem mindegy hogyan mondjuk. Persze ez sem új. Teszem azt az egy más tál tészta, hogy én azt vélem felfedezni magamon, hogy a fekete humor a kenyerem. Itt Vonnegutra szavazok.
Szóval nem mindegy, hogy milyen sebesen haladunk egy vélt cél irányába.
Ma kijött a tanárember belőlem. (Valaki tudja, hogy ezt most miért írom. Remélem elolvassa a soraimat.)
Ez van.
Ez is voltam, vállalom tehát.
Ez egy régebbi graffitti volt, vagy amolyan urbánus szólás-mondás, már nem is tudom. És ezt egyértelműen alkalmazhatnám arra az esetre, ami ma is tanúskodásunk egyik kereszttüzének frontalakulata volt, szóval valaki elment. Ez egy irtó hatalmas eufémizmus, a lényege, hogy a fizikai világból elszármazott. Kivonta magát a forgalomból, megint más nyelven.
Azt hiszem, hogy szomorú dolgokról csak szomorúan lehet írni.
Ilyen ez az eset is. Egy fiatal motoros volt az illető, és előzésben ráfázott. Nincsen amit szépíteni.
Pillanatok alatt történt.
Talán nanoszekundumokban mérhető.
Jogos a kérdés a szülők részéről: miért velük esett ez meg?
Ott voltunk ma délidőben a református temetőben, több százan, az egybegyűlt tömegben sok fiatallal körülbástyázva (óh lelkem és világom, milyen érdekes egy ilyen állapot). Néha madarak énekeltek, mellékesen ez tette szürreálissá ennek az egész színpadnak a jellegét.
Az elmúlás, no meg az eleven állatvilág ellenpontozása volt ami megragadott mélyen.
A prédikáció aránylag rendben zajlott, személyes adatokkal megspékelve, arra gondoltam közben, hogy a pap a szerencsétlen családnál tett látogatásai alkalmával megtudhatott egyet s mást.
Ez már ilyen.
Bizarr.
Ezt motyogtam magamban többször is, miközben időnként feltekintettem a rettentően gyönyörű kék égre.
No meg azt is dünnyögtem magamban (mert olykor dünnyögök is, ha másként nem lehet megnyilvánulni), hogy törékeny az élet.
- Igen, iszonyúan törékeny az élet!
Egy kissé reflektáljunk erre, ha ráértek!(Nem szeretnék semmilyen 'rávezetést' alkalmazni, ne ijedjen meg senki, s ha megijed, akkor az a saját baja, nem enyém.)
Egymás világáról beszélek, a verbális kondicionálásunkkal egyetemben, amikor beszélünk élőben egymással, erre értem pontosabban. Ezért nem mindegy, hogy miket mondunk egymásnak. A vicc jó, viccpárti vagyok különben, de az sem mindegy hogyan mondjuk. Persze ez sem új. Teszem azt az egy más tál tészta, hogy én azt vélem felfedezni magamon, hogy a fekete humor a kenyerem. Itt Vonnegutra szavazok.
Szóval nem mindegy, hogy milyen sebesen haladunk egy vélt cél irányába.
Ma kijött a tanárember belőlem. (Valaki tudja, hogy ezt most miért írom. Remélem elolvassa a soraimat.)
Ez van.
Ez is voltam, vállalom tehát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése