2009. június 19., péntek

A korpusz testessége

Belepillantok azaz belesandítok az Arthur Koestler kötetbe, A teremtés címet viselőbe. Aztán hátralapozok, látom, hogy meglehetősen sok témát taglal, itt nincsen menekvés, vagy valaki érti amit mond az illető, vagy nem. A szellemi konfiguráció, mely kategória már-már obszesszív tüneménnyé fajult életemben, de meglehet: fakult.
Szóval fakulttá válik egy szellemi konfiguráció különböző okok miatt. Egy ilyen kaliber mint Arthur Koestler, aki akár szellemi nagyágyúként is definiálható már-már sértő. Persze ez egyértelműen ostobaság, csak hát az odafigyelés, a koncentráció maximális kell legyen, hogy megértsük miről is beszél. Először a nevével Faludynál találkoztam, ő engedett hozzáférni a nevéhez (első olvasatban a neve így jelent meg, mint ismeretlen szellemi délibáb), nos innen az ismeretség.

Azt is el kell mondanom ilyen szellemi kaliberek láttán, hogy majdnem mindig lenyűgöz a korpusz. Az a korpusz, amit egy alkotó letesz az asztalra, amire majd hivatkozhatnak mások, igen ez egy bizonyos beállításban az alkotó hiúságát is belefoglalja.

Néhány nappal ezelőtt egy viszonylagosan napfényesnek mondható délidőben, a Deák téren valami kortársaimnak beszéltem (alkalmi hallgatóság volt, még két fiatal srác, egy cigiszünet közepette), szóval ugyanakkor megint érintettem halványan a korpusz fogalmát, de akkor Hegel neve bukkant fel valahonnan a rejtett ködből, mintha az Ideológiai Khimérák kezdtek volna valamilyen törzsi táncot lejteni az elmémben, nos ez sem jelent sokat, csak éppen említettem nekik, hogy micsoda kókler lehetett ez a Hegel, persze korpusz meg minden, kilóra mérhető a műveinek tömege, nemcsak pár oldal, na de milyen áron?
Ugyanis Hegel III.Frigyes porosz királynak volt a kegyeltje, bizonyos beállításban (én persze porosz császárra emlékeztem és ekként is referáltam a kis hallgatóságnak, na de így veti el az ember a sulykot az emlékezetében), tehát az én meglátásomban az szerepel, hogy könnyű ideológiai keretet szabni az embereknek, amikor valaki keményen lepénzeli. Persze ez nem jelenik meg a wikipediában itt, inkább valamilyen régebbi szemináriumi infó jelent meg a lelki szemeim előtt.

Nincsenek megjegyzések: