Amikor lekászálódtam a vonatról a Keletiben, már nekem feküdt a pesti meleg, simogatta enyhén a borostáim szegélyét, néztem és bámultam merre lenne az első célpontom, persze tele utazókkal, ki erre ki arra, valamilyen irányt látszólag mindenki választott magának, még az is aki a lelke mélyén már évszázadokkal ezelőtt eltévedt, persze én nem ebben voltam, nekem megvolt a jól kiérdemelt célpontom, és majd kitűnik, hogy miért kiérdemelt célpont lesz ez, mert nem akartam semmit sem az élettől, csak azt az esélyt, hogy tisztességesen lehessen játszani, valahogyan úgy, hogy a végén ne kelljen szégyenkeznie az embernek milyen stratégiákat alkalmazott, vagy mennyire kerül távol az Istentől egy ilyen helyzetben, ez persze nagyotmondásnak tűnhet főleg egy olyan ember esetében, aki nem is vallásos a szó szoros értelmében, de akinek lenne valamilyen Isten-képe, valamilyen tükörképe mert az Isten az ember lelkében él, legbelül valahol legmélyebben, nem mindenáron az arcára van felfestve, azért, hogy azt higgyék egyesek mennyire igazhívő, de egyelőre hagyjam az Istent, mert itt sokkal profánabb dolgok történtek, olyanok amelyek belevésődnek az ember emlékezetébe, visszatérve elmondhatom ahogyan szép komótosan kezdtem elhagyni a Keletit, látom, hogy felbombázott az egész terület, építik a metrót a népnek, a legújabbat, hiszen kell is ez mert a túlnépesedés nem bírja már, a modernitás mindenhova begyűrűzik mint ez a fene válság, amiből egyelőre nem evickélünk ki,
mert minek is ha egyeseknek nem is érdekük, de ezt is hagyjam, mert azokban a pillanatokban minden az eszemben volt, csak éppen a válság nem, örültem annak a ténynek, hogy újabb ingerkörnyezetbe kerülök, valami újabb díszleteltolás váltja fel az előző színt, és én az Ádám mint első ember megkeresem az Évámat, akinek a rejtekhelyét tudtam, de nem szerettem volna idő előtt megérkezni, idő előtt kijátszani a kártyáimat, hanem szépen megtervezni mint egy neves makedón sztratégosz a perzsiai hadjáratát, szépen kalkulálni, habár ez egy csúnya latin terminológia, de annál pontosabb, hiszen minden megmutatja az igazi arcát ha egy igazi nagyító alá helyezzük, és ilyen a nyelv is a saját nyelvünk világa, mindent megmutat ha helyesen figyelünk, persze most a latin terminológiát használtam, ettől nagyon nehéz szabadulni, na de ne legyek terjengős már megint, szóval ez a nyár hevessége már megint, hogy ilyenkor a lélek hatalmas magasságokba emelkedik, egy iszonyatosan tekervényes száguldás minden jelenlétünk, a hullámvasút jut ilyenkor bárkinek az eszébe, az elején lassan emelkedőben mintha semmi különleges nem történne a következőkben, de eljön a csúcspont az a mágikus csúcspont, amikor minden eldőlni látszik de valójában ugyanazon a vágányon haladunk, se jobbra se balra nem lehet eliszkolni vagy menekülni, csak a megteremtett sors az amin továbbindulhatunk, az a fene determinizmus, ami majdnem mindent átölel, és amivel valószínűleg Heisenberg nem értett volna egyet hiszen akkor a nevéhez fűződő határozatlansági állandó értelmét veszítené, na tehát a csúcspont az olyan mint az orgazmusnak a legteljesebb pillanata, hogy mindenki állandósítaná ha tehetné, de nem lehet mert az élet sokkal bonyolultabb és szövődményesebb mint azt gondolnánk, és a folytonos átalakulás kényszere hajtja teljesen értelmetlenül, de olykor felvillan némi értelem és ebbe kapaszkodik bele boldog és boldogtalan, ebbe a pillanatnyi értelembe, ebbe az illúzióba ami a csúcspont illúziója, de már nem is tehet semmit mert a hullámvasút, az élet hullámvasútja tovább zuhan vele, valamilyen nem várt és képtelen mélységekbe, hogy aztán ott is elérvén a mélypontot egy hirtelen lendítéssel felfelé emelkedjen az egész szerkezet, nos ilyennek látja az ember időnként az életet, amikor a sok szoknya kissé elpárolog az elméjéből és kezd kissé tisztábban látni, illetve ezt képzeli bele a saját forgatókönyvébe...
mert minek is ha egyeseknek nem is érdekük, de ezt is hagyjam, mert azokban a pillanatokban minden az eszemben volt, csak éppen a válság nem, örültem annak a ténynek, hogy újabb ingerkörnyezetbe kerülök, valami újabb díszleteltolás váltja fel az előző színt, és én az Ádám mint első ember megkeresem az Évámat, akinek a rejtekhelyét tudtam, de nem szerettem volna idő előtt megérkezni, idő előtt kijátszani a kártyáimat, hanem szépen megtervezni mint egy neves makedón sztratégosz a perzsiai hadjáratát, szépen kalkulálni, habár ez egy csúnya latin terminológia, de annál pontosabb, hiszen minden megmutatja az igazi arcát ha egy igazi nagyító alá helyezzük, és ilyen a nyelv is a saját nyelvünk világa, mindent megmutat ha helyesen figyelünk, persze most a latin terminológiát használtam, ettől nagyon nehéz szabadulni, na de ne legyek terjengős már megint, szóval ez a nyár hevessége már megint, hogy ilyenkor a lélek hatalmas magasságokba emelkedik, egy iszonyatosan tekervényes száguldás minden jelenlétünk, a hullámvasút jut ilyenkor bárkinek az eszébe, az elején lassan emelkedőben mintha semmi különleges nem történne a következőkben, de eljön a csúcspont az a mágikus csúcspont, amikor minden eldőlni látszik de valójában ugyanazon a vágányon haladunk, se jobbra se balra nem lehet eliszkolni vagy menekülni, csak a megteremtett sors az amin továbbindulhatunk, az a fene determinizmus, ami majdnem mindent átölel, és amivel valószínűleg Heisenberg nem értett volna egyet hiszen akkor a nevéhez fűződő határozatlansági állandó értelmét veszítené, na tehát a csúcspont az olyan mint az orgazmusnak a legteljesebb pillanata, hogy mindenki állandósítaná ha tehetné, de nem lehet mert az élet sokkal bonyolultabb és szövődményesebb mint azt gondolnánk, és a folytonos átalakulás kényszere hajtja teljesen értelmetlenül, de olykor felvillan némi értelem és ebbe kapaszkodik bele boldog és boldogtalan, ebbe a pillanatnyi értelembe, ebbe az illúzióba ami a csúcspont illúziója, de már nem is tehet semmit mert a hullámvasút, az élet hullámvasútja tovább zuhan vele, valamilyen nem várt és képtelen mélységekbe, hogy aztán ott is elérvén a mélypontot egy hirtelen lendítéssel felfelé emelkedjen az egész szerkezet, nos ilyennek látja az ember időnként az életet, amikor a sok szoknya kissé elpárolog az elméjéből és kezd kissé tisztábban látni, illetve ezt képzeli bele a saját forgatókönyvébe...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése