Kiruccanásunk a Segesvári Középkori Fesztiválra. Majdnem minden található mi szem, no meg szájnak ingere, főleg a bazárrendszer ami itt is megállja derekasan a helyét, de éppen emiatt szuggerálja hitelesen a középkori hangulatot. Tolongás miegymás, ilyennek kell ennek lenni! (A pénztárcámat egy jó ideig a táskámban hagytam, pedig folyton ott volt a kontroll, hogy bármikor meglovasíthatják, habár egyelőre csak két üres bankkártya található ebben, azzal sem lehet eljutni Partiumon túlra.) Gyönyörűek errefelé is a lányok, mondanom sem kell, hogy a román szépségekben van valami ami megfoghatatlan, és ha genetikailag nézem a jelenséget, akkor azt kell állítanom, hogy valamilyen mediterrán gyökereket is felfedezhetünk illetve nyomokban a Közel-Kelet leheletfinom hatása is jelentkezik ennek a népnek a nemzeti genealógiájában ("társnemzetünknek" - lásd a szoft erdélyi magyar újságírást, merre Caragiale joggal mondhatta, hogy a "limbaj de lemn" használói és ügetői). Az Árpád Sálasok (copyright by Joe G.) erre nagyon ugranak...hiszen előszeretettel táplálnak ezzel a választmányi néppel szemben valamilyen heves és megnevezhetetlen ellenszenvet. Ezt a kérdést sokszor úgy intézem el magamban, hogy minden népnek megvan a maga söpredéke és alja, no meg a neves személyiségei és egyéniségei. Ezzel ez a kérdés részemről lezártnak nyilvánítattik! Q.E.D.
2 megjegyzés:
nihil...liberalizmus...pacifizmus..multikulti...ezzel mossák az agyakat....de a gyökerek úgyis itt vannak..érti kend?
A gyökerek szerintem ott vannak ahol befogadjuk őket. Ha holnaptól azt mondom, hogy a busmanok a gyökereim - és valahol az első gyökerek Afrikáig mutatnak vissza, tehát nem is lennék olyan távol - vagy netán a polinézekben vélek felfedezni valamilyen emberit, akkor ott van. Természetesen erdélyiként itt keresgéljük a saját mítoszunkat, és sokszor nem találjuk. Miért van az, hogy Bécsben egy hindu fiatal fickóval kellemesebb pillanatokat tudok eltölteni - angolul csevegve, mert a németem nagyon gyatra - mint itthon sok honfitársammal? (Na miért?)
Megjegyzés küldése