Majdnem egész életünket az az imperatívusz hajtja, mely fennkölten hirdeti, hogy majd minden földlakónak kötelezettségei vannak. Ezt jórészt jogi alkalmazások stabilizálják, legyen az alkotmánynak nevezendő, vagy büntetőtörvénykönyvnek (mely inkább a szankciókat, no meg az ezeknek okát jelző ún. eltéréseket foglalja egységesebb tömbbe) vagy bármi ami látszólag a társadalmi harmóniát meghatározza. Ettől még belsejéből, a legmélyebb társadalmi bugyrakból rohadhat az egész korpusz, és ennek jól meghatározott paraméterei vannak személyes véleményem szerint.
Ha valaki mint egyén nem látja be, hogy őneki feladatai vannak, akkor bizony ezeknek kötelezettségeket írnak elő. Az állambácsi, legyen az bárki, már az életének a kezdetein: óvónő, osztályfőnöke, hadnagya a katonaságban, egyetemi docensek hada, a bürokratikus rendszer kisebb és nagyobb pártkatonái. Az elmúlt rendszerben ehhez még a derék pártunk és államunk csatlós pártfunkcionáriusai is hozzájárultak.
Akik aztán az idők során kényelmes pozíciókba kerültek, nem egyszer előnyös üzleteket pártfogoltak, netán önmaguknak rendezték be a megfelelő konfigurációt, hogy nagyot lehessen szakítani egy akármilyen "gazdaságinak" álcázott húzással.
Igen, HÚZÁSSAL.
Ebben a gyönyörű és kreatív országban majd mindent lehet!
A Becali ügyet évek óta sürgetik és még sehol sincsen, a stagnálása valami elképesztő!
És ehhez hasonlóval tele van a napi sajtó. Eszem ágában sincsen, hogy most még hozzátegyek valamit a végtelennek tűnő listához, hiszen majdnem mindegy az egész gesztus. Sokszor már nem hiszem, hogy valamit még lehetne tenni a lajstromban, mert egyszerűen az érdek hiányzik a kiegyensúlyozott élethez.
Igen az érdek, aminek oly rossz csengése van némelyünk fülében.
De ez a fajta érdek is elenyészni látszik.
Az emberi létrontás már teljesen maga alá temet majd mindent.
A kötelesség fals eidosza
Nem azért fals mert valójában nem jelent már semmit, hanem azért mert sokat hangoztatták (lásd a bolsevik rendszerek pszeudo-morális agóniáját, a "párthűség mítoszát", no meg a keresztény intézmények, főleg a katolikus egyház kanonizált hűségvonulatait, amelyeknek a megtorlásai az inkvizíció démoni iparágában csúcsosodtak ki). És emiatt egy olyan mozgató paraméter mint a kötelesség (melynek a szimpatikusabb formái a "betyárbecsület" kategóriájában jelölődnek az általánosan vett folklór-gondolkodásban, azaz a laikus eszmerendszerben) válságát éli.
Nem is lehet másként.
Egyáltalán hogyan is gondolhattunk ilyesmire a történelem valamilyen optimistábbnak nevezhető korszakában? Azok az epochéval kapcsolatos ideák, amelyek valamilyen történelmi helyzetet leírnak jogosan írhatók le konkrét tényáradattal, és egyáltalán megfognak valamit egy letűnt kor mélységeiből? (Gondolok itt elsősorban E.Husserl epoché fogalmára.)
Ha valaki mint egyén nem látja be, hogy őneki feladatai vannak, akkor bizony ezeknek kötelezettségeket írnak elő. Az állambácsi, legyen az bárki, már az életének a kezdetein: óvónő, osztályfőnöke, hadnagya a katonaságban, egyetemi docensek hada, a bürokratikus rendszer kisebb és nagyobb pártkatonái. Az elmúlt rendszerben ehhez még a derék pártunk és államunk csatlós pártfunkcionáriusai is hozzájárultak.
Akik aztán az idők során kényelmes pozíciókba kerültek, nem egyszer előnyös üzleteket pártfogoltak, netán önmaguknak rendezték be a megfelelő konfigurációt, hogy nagyot lehessen szakítani egy akármilyen "gazdaságinak" álcázott húzással.
Igen, HÚZÁSSAL.
Ebben a gyönyörű és kreatív országban majd mindent lehet!
A Becali ügyet évek óta sürgetik és még sehol sincsen, a stagnálása valami elképesztő!
És ehhez hasonlóval tele van a napi sajtó. Eszem ágában sincsen, hogy most még hozzátegyek valamit a végtelennek tűnő listához, hiszen majdnem mindegy az egész gesztus. Sokszor már nem hiszem, hogy valamit még lehetne tenni a lajstromban, mert egyszerűen az érdek hiányzik a kiegyensúlyozott élethez.
Igen az érdek, aminek oly rossz csengése van némelyünk fülében.
De ez a fajta érdek is elenyészni látszik.
Az emberi létrontás már teljesen maga alá temet majd mindent.
A kötelesség fals eidosza
Nem azért fals mert valójában nem jelent már semmit, hanem azért mert sokat hangoztatták (lásd a bolsevik rendszerek pszeudo-morális agóniáját, a "párthűség mítoszát", no meg a keresztény intézmények, főleg a katolikus egyház kanonizált hűségvonulatait, amelyeknek a megtorlásai az inkvizíció démoni iparágában csúcsosodtak ki). És emiatt egy olyan mozgató paraméter mint a kötelesség (melynek a szimpatikusabb formái a "betyárbecsület" kategóriájában jelölődnek az általánosan vett folklór-gondolkodásban, azaz a laikus eszmerendszerben) válságát éli.
Nem is lehet másként.
Egyáltalán hogyan is gondolhattunk ilyesmire a történelem valamilyen optimistábbnak nevezhető korszakában? Azok az epochéval kapcsolatos ideák, amelyek valamilyen történelmi helyzetet leírnak jogosan írhatók le konkrét tényáradattal, és egyáltalán megfognak valamit egy letűnt kor mélységeiből? (Gondolok itt elsősorban E.Husserl epoché fogalmára.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése