Archívumban kotorászni egy motorosért

A Che mítosz

Én úgy látom, ma 2006.aug.1-én, hogy kár azért a gőzért amit a Che mítosznak az újrakeltése felébreszt az emberekben. Persze mindenki megnyugtathatja a lelkiismeretét azzal, hogy ő bezzeg protestált. Annak idején mi is a béke mellett tettük le a voksot, amikor a középiskolában nagy hippik voltunk, és úgy gondoltuk, hogy a trapéznadrág mindenképpen megteszi majd azt a szolgálatot, amit elvártunk tőle.

A Che féle mítoszok begerjesztése nem nagy ügy, a mechanizmus lényegét tekintve. Hiszen:

1. A jelenkori (értsd modernkori, de nem feltétlenül posztmodern:)) viszonyok rendeződése legalábbis történelmi és gazdasági szempontból úgy polarizálódik, amely a tőke és a gazdaság szűrőjén próbálja megláttatni a lényeget

2. Nos, aki manapság szegény, nem tud egyből szimpatizálni a Bill Gates féle magánvállakozásokkal (amelyekkel nincsen is olyan nagy gond, hiszen állítólag karitatív tevékenységeket is folytat:)), annak csakis az olyan forradalmár archetípusok maradnak meg a fejében - mint menekülés és kiút és szabadságillúzió-, amelyek a Che Guevara figuráját helyezik előtérbe. Ezt nevezhetnénk annak az egyszerű mechanizmusnak, amelyet a magyar folklór és kultúra a Rózsa Sándor jelenségként tart számon, és amelynek a szociálpszichológiai értékmutatója azt rögzíti, hogy "milyen derék ember is volt ez a Rózsa Sándor" mert ettől elvett, és odaadta a másiknak, a szegényebbnek történetesen.

3. Ebben a megközelítésben kell látni a Che jelenséget, hiszen azt a begerjesztett mítoszt, amit ő kavart fel maga után az Egy motoros naplójával és a belőle elkészített filmmel nem csak ő tartja fent, hiszen a "népi ajak", az "elnyomott tömegek", a "meggebbedt néprétegek" mind ezt érzik, és amikor arról van szó, hogy ki kell fizessék a napi számlájukat, akkor már csak ilyen történelmi archetípusokra jut idejük.

4. Ha már itt járunk, akkor megjegyezhető, hogy nem lehet elmondani miért is nem akarnak a szegényebbek egyféle történelmi-szociológiai-gazdasági-tőkeapparátus diskurzust folytatni (vagy bármilyen hasonló "komolyabb" diskurzusba belekeveredni), hiszen valószínűnek látszik azért, mert nincsen idejük. Tehát a dolognak több éle van. Egyrészt a Che még mindig erőben van, hiszen imádkoznak hozzá Havannától, Limán keresztül el egészen Maniláig, azok akik éppen nem valamilyen bankszámlájukat egyengetik, illetve valamilyen magánvállalkozást próbálnak beindítani. És nem kell senki sem legyen profi statisztikus, hogy meglássa azt, hányan élnek globálisan a létminimum alatt. Persze erre azt lehet mondani, hogy a "kevésből is meg lehet élni", de azt mindig azok mondják, akiknek a “disznajuk már elég kövér”. Ha valaki úgy érezné, hogy most hirtelen valamilyen baloldali verejtékezés kezdett erőt venni rajtam, akkor az nagyon téved, mert hálistennek már egypár éve levetettem magamról azt a baloldali illúziót, amit általában az emberek baloldaliságnak hívnak.

5. Mert ki a baloldali? - kérdezhetnénk, és máris nagyon bajban lennénk, hiszen a jelenkori viszonyokban ennek már nincsen nagy jelentősége. A baloldali mítoszok vagy illúziók azt próbálták regisztrálni több kevesebb sikerességgel, hogy a tőkerepertoáros élet majd megszűnik, és kiegyenlítődések fognak létrejönni. Azaz valamilyen értelemben pontosan a tőkének a kibukása fog létrejönni. De nem így történt. A történelem valamiféleképpen pontosan rácáfolt erre, hiszen sikeresen visszahozta a tőke hatalmát Kelet Európában a 90-es évek elején, és a hatalmas hurráoptimizmus ezt nagyon jó néven vette. Beindultak azok a látszat magánvállalkozások, amelyek a felszínen a magángazdálkodás illúzióját kezdték kelteni. Mindenki elhitte, hogy valami új fog kezdődni, addig a pontig, ameddig bebizonyosodott, hogy egy elég jól pontra tett érdekszféra tartja kezében a tőkelehetőségeket (jobb terminológia híján mondom ezt), és aztán kezdett derengeni, hogy a kisebbek megint lemaradnak. Hiszen csak névlegesen és a felszínen beszélhetünk lojális versenylehetőségekről (ebben a megközelítésben beszélnek erről!), mert a kártyák leosztása már majdnem az elején eldőlt. Ahogyan az utóbbi időben kezdett kiderülni, már Romániában is ez volt az ún. Forradalom után, amikor a nép megdöntötte a hatalmat, a rezsimet, a Gonosz Birodalmát. És máris elérünk egy nevetségesen egyszerű helyzethez, hiszen az a mondatrész, amely azt jelöli, hogy a “nép megdöntötte a hatalmat” nem bír relevanciával. Mert egyrészt nem a nép döntötte meg a hatalmat, hanem egy jól összeszőtt érdekvállalkozás, amelynek a koordinálása nagyon is racionális elgondolásokat mutat. Az a racionális elgondolás a tőke érdekének a képében jelentkezett, és úgy mutatta ki foga fehérjét, hogy pl Romániában már egyáltalán nem beszélhettünk gazdaságról abban az időben, éppen ezért valamit tenni kellett. Hogy véletlenül egybeesett a tőkeérdekeltség a nép érdekével (vagy ahogyan a Vezér mondta a lakosság…), az csak jól jött mert így együttes erővel meg tudták oldani az éppen aktuális problémájukat. És ez megint nevetséges. Mert mi a nép érdeke, és miért éppen véletlenül esik egybe a két momentum?

6. A nép érdeke egy nyelvi szofizma, egy álkérdés, amit a modern történelem a Francia Forradalom óta kezdett használni, és saját beállításban jogosan. De ezt csak a történelmi diskurzus megkövesedett jellege tudta így beállítani, hiszen valójában a nép szerves egysége már nem jön létre az atomizálódott közösségekben, amelyek mégis egy organikus társadalom képét próbálják sugallni.

7. Ugyan elmondhatjuk, hogy a történelem a széles adattárával egészen szépen kinyítja az elménket, azzal, hogy bemutatja azt, hogy mi történt a múltban, meg a legtávolabbi időkben. És ebben a szerepünkben tetszeleghetünk magunk előtt, hogy mennyire műveltek vagyunk, mennyire átlátjuk a dolgok rendjét és rendeltetését, hogy kezünkben az igazság. De az Igazság más kezében van, és lehet, hogy csak az istenek erénye. Mert ameddig ember van a földön, addig csak reménykedhet, hogy egyszer majd ennek az Igazságnak a birtokába kerül, és majd jól elmondja a többieknek, hogy mit is kell csináljanak a többiek. Hogyan gondolkodjanak, hogyan viselkedjenek, merre hajoljanak, kinek dolgozzanak ésatöbbi.

8. Természetesen az Igazság modernkori felfogása relativizálódott, éppen abban az értelemben, hogy megengedetté vált a tolerancia fogalma, és ennek a következménye abban a kompromisszumos helyzetben csúcsosodott ki, amely azt mondta, hogy mindenkinek a véleménye egyenértékű, és majd egy valamilyen kritérium eldönti a vélemények érvényességét. Ez a Valabilitási elv aztán a hasznosság zászlóvivőjévé nőtte ki magát, azzal, hogy mégis az látszott a leginkább valószínűnek, hogy a Pénz legyen minden dolgok bírája (és lehet, hogy minden dolgok vége is, de nem biztos - lásd Derrida Kant recepcióját), mert nagyon semlegesnek néz ki, és arcátlannak, és ekképpen az emberi tökéletlenséget kiküszöbölhetőnek nézhetjük. De egyről mégsem feledkezhetünk meg ti., hogy a pénz mégis egy hamis bálvány, ideig óráig megoldhatja a problémáinkat, de végső kérdésekben nem segít igazán.

9. Tehát az Igazságért nem érdemes harcolni mondhatná valaki, ha mindezeket végiggondolja, hiszen ebben a földi életben nem tudunk úgysem zöld ágra vergődni. Mindenki elmondhatja a véleményét, hiszen a demokrácia játéka éppen erről szól, vagyis arról, hogy szabadon alkothat véleményt bármiről, és a megfelelő fórumokon és agorákon ennek a véleményének hangot adhat. De hogy valaki végső bírája legyen mindannak ami itt történik, nehezen vállalkozhat.

10. Az igaz, hogy a hatalom játéka - és a történelem ezt is megmutatja - pontosan kitermeli a megfelelő királyokat és vezető kasztokat (most elsősorban szimbolikus értelemben használom, de lehetne konkrétabb értelemben is), és ezek a vezető rétegek úgy érzik, hogy ők legitimációs szerződésben állnak a mindenkori élettel. Ezt bárki gyorsan beláthatja, ha arra gondol, hogy pl a történelem hajnalán, vagy a különböző esetekben mi az ami egy akármilyen hatalomra törekvőt segít és legitimálja abban, hogy kinevezze, esetleg kineveztesse magát. Az egyik megközelítés az Isteni Akaratok Földi Helytartójaiként értelmezi ezeket az embereket, akik úgymond megérezték az Isteni Üzenetet, és ezt mindenképpen a gyakorlatba kell ültessék. Hiszen ők jóval hamarabb értesülnek az isteni tervről, hogy mit és hogyan kell majd csinálni a földi életben.

11. A gyengébbje pedig, ha nem akar alulmaradni - és konkrétabb esetekben veszteni, vagy akár meghalni - nem tehet egyebet, minthogy elismerje ezeknek a hatalmaknak a legitim jellegét. És így köttetik meg az uralkodó-alattvaló szerződés.

12. A történelem azt is bizonyítja ugyanakkor, hogy ezeket a szerződéseket újra lehet bírálni, felül lehet vizsgálni. Mindazok a mozgalmak, amelyek - és egyelőre csak a modernkori eseményekre szorítkozzunk - úgy látták, hogy a szerződés nincsen érvényben (avagy a nép érdekét nem szolgálja…), azt látták jónak ha megdöntik ezeket a hatalmakat, és újabbakat instaurálnak helyette. Elég ha csak a Második Világháború utáni eseményeket nézzük, beleértve ezekbe az afrikai törzsi polgárháborúkat (amelyeknek most sincsen vége), a kelet-európai változásokat a 90-es évek elején, mindenféle újragyarmatosító kezdeményezést és vállalkozást az EÁ részéről kezdve a vietnami, a kambodzsai és mindenféle más háborúval folytatólag. (Kérdés: a jelen események vajon melyik kategóriába tartoznak - újragyarmatosító háborúk-e avagy tényleg az ottani nép érdekét hivatottak szolgálni? Már megint a nép érdeke, mintha valaki szüntelenül papolna a semmiről…)

13. Az újragyarmatosító háborúk koncepciója is enyhén elvetélt gondolat, mert a nagy gyarmattartók- a brit, a portugál, a spanyol, a német, a holland - egy kissé átalakultak. Ők elvesztették a földrajzi elhelyezkedésüket, de valamilyen más területen nyertek mégis valamit, nevezetesen a vállalkozási stratégiáikban, és így azok a gazdasági vállalkozások amelyek elterjedtek egészen a Távol Keletig, mind ezt mutatják. És senki sem szólhat bele, hogy pl egy német vállalkozó milyen maláj lakosságot foglalkoztasson az ottani gazdasági mechanizmusában, hiszen ténylegesen az ő pénzéről van szó, és azt tesz vele, amit éppen jónak lát.

14. Amikor arról beszélünk, hogy Che mítosza feléledőben, akkor mindezeket a mozzanatokat nem kell figyelmen kívül hagynunk, és akkor még nem is beszéltünk a pszichológiai vetületekről. Arról, hogy pl egy kamasz hogyan azonosul egy modernkori bálvánnyal, eszményképpel. Arról, hogy ő majd mihez fog kezdeni ezzel az előképpel, mit lát benne, mennyire tartja reálisnak azt, hogy ténylegesen köze van az illetőhöz.

15. Az emberi alaphelyzetekben mégis az tűnik valószínűnek, hogy valakivel mégis kell azonosuljon az egyén, ha valamit szeretne elérni. Ha valakinek a Vállalkozó Archéja nem tűnik szimpatikusnak, akkor a Harcos Alakját próbálja majd utánozni. Hiszen a mimézis elkerülhetetlen. Egyelőre.

16. Meg kell tanulni eredetinek lenni. És ez nagyon nehéznek látszik.