Életciklus avagy a Samsara

A keresztfiam egyre jobban összeszövi a kommunikációját, magyarán beszél egészségesen és kreatívan. A szavainkkal fogjuk meg a világot, legalábbis sokszor ebben reménykedünk.

De mi van akkor ha meditálni is kellene olykor, szavak nélkül? Azaz a szavak erejét megkérdőjelezni, elmerülni egy teljesen más dimenzióban, ahol a "fogalmiság" nem a verbális struktúrákban jelenik meg, azaz nem a nyelvben vagy a beszédben, sőt nem is fogalmiságról kell ilyenkor beszélnünk.
Hát akkor miről?
Célok?
Út?
Álmok?
Megvalósítás?
A Samsara (Pan Nalin - 2001) c.alkotás erre keresi önkéntelenül a gyógyírt vagy valamilyen megoldást. A főkarakter elindul egy irányba, azaz a szerzetesi létmód megismerésébe, Tashi ekként keresi a válaszokat.
Szerzetesként.
Mesés elemekkel elegyítve: három év, három hónap, három hét, és három nap a kijelölt meditációs ideje egy barlangkolostorban. (Semmi Pláton-féle barlanghasonlat, noha analógiákat ha nagyon erőltetnénk találhatnánk.)

Feladat számunkra:
Megkérdőjelezni kell egy sereg jelenséget az életünkben, avagy éppen ellenkezőleg belevetni magunkat a káprázat világába (lásd a "maya" fogalmát)?
Aszkétának lenni vagy hedonistának?
Van-e értelme még mindig az "aranyközépút" fogalmát szajkózni folyton-folyvást? Ha ekként igyekszek teremteni egyensúlyt netán, a nekem szánt vágyak közötti megoszlásban.

Megjelenik az asszony a színen, a nő, a nőstény.
Megremeg szegény szíve szerzetesünknek. Beleroskad. Katarzis keríti hatalmába.
Mellesleg mindkét női karakter gyönyörű és idilli, szavak hiábavalósága. Azaz Christy Chung által alakított Pema maga a megtestesült önzetlenség, az odaadás tökéletes női szobra (ez most félresikerült kép egy kissé). Sujata (Naalesha BeVora) a fiatal kihívás.
Megjelenik. Elsöpör. Kívántat.

A film átütő ereje számomra a buddhizmus emberi arcának a megmutatásában, a felelevenítésében rejlik. Nem dolgozik olyan "dogmatikus bemutatással", ami az általában vett kultúrantropológiai irányzatoknak a névjegye, éppen ellenkezőleg: mintegy meginvitálja az emberi hibákat a humánus egzisztenciába, a mindennapos élet ficamait a létmódunk velejáróinak tartja, fricskát vet a kultúra inkvizítorainak, akik értelmezéseikben az ún. "totális megvalósulást" keresik.
(By the way - who cares?)

A képernyőn nevető szerzeteseket láthatunk, akik nem megfeszülve igyekeznek lemondani a világot képviselő élvezetekről.
Pan Nalin? Első filmes nálam, eddig még nem ismertem munkáit, de képisége némileg Tarsem Singh (The Fall, The Cell) munkáit juttatják eszembe.
Főleg a monumentális díszlet munkálkodik a háttérben, mely a Himalája szent vidékét képviseli, de ami valójában "előtér" is egyszerre, azaz "keretes hely".
Ladakh - "Little Tibet".